Fehér József az ATV Jam című műsorában
A köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását lehetővé tévő törvény megsemmisítését várja az Alkotmánybíróságtól a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára. Fehér József azért is bizakodó az Ab döntését illetően, mert a munkavállalók indoklás nélküli elbocsátással szembeni védelme az Európai Alapjogi Chartában is szerepel.
A bíróságon persze a kirúgás megtámadható, és egy jogszabály alapján a munkáltató ekkor köteles az elbocsátást megindokolni, ám Fehér József szerint nem lehet tudni, hogy ez egy munkaügyi perben mennyit ér. Érvényes ugyanis az az általános jogelv, amely szerint a különös szabály – jelen esetben a szóban forgó köztisztviselői törvény - a felülírhatja az általánost, magyarán a bíró mérlegelhet, hogy indoklásra kötelezi-e a munkáltatót, vagy sem – mutatott rá a főtitkár.
Fehér József azt is elmondta, 2006 és 2010 között az MKKSZ ötször vonult az utcára és minden demonstrációnak volt eredménye. A tavaly decemberi megmozdulásukkal például el tudták érni, hogy a kormány a közalkalmazottak az adóváltozások miatt bekövetkezett nettó keresetcsökkenését kompenzálja. Most azonban a szakszervezet éppen ezt kifogásolja, sokan ugyanis a kompenzáció következtében még rosszabbul jártak, különösen a közigazgatásban dolgozók fizetése csökkent jelentősen. A munkaügyi központoknál például a dolgozók egy részének 30 százalékkal csökkent a fizetése – mondta el Fehér, aki szerint a szakszervezeti ellenállásnak igenis van értelme, de azt majd a jövő dönti el, hogy ez kikkel, milyen keretek között fog történni.
A beszélgetés megtekinthető a ATV honlapján.

