Fiatalok szervezése - ETUI képzés

Illusztráció

 2017. május 9. Tapasztalatcsere és elemzés

 A képzés első napján megismerkedhettünk a résztvevőkkel (páros bemutatkozás során a mellettünk ülőt mutattuk be röviden a többieknek) összesen 25 fő vett részt a kurzuson. A jelenlévők Európa számos országát képviselték: Írország, Nagy-Britannia, Bulgária, Portugália, Szlovákia, Belgium, Litvánia, Finnország, Hollandia, Spanyolország, Montenegró, Olaszország, Románia és Magyarország.  Nem csak nemzetiségi sokszínűség, hanem szakszervezeti területek sokszínűsége is jellemző volt: közszolgálat, banki szektor, közlekedési ágazat, informatika, adózás, egészségügy, gyógyszeripar stb.

 A képzésnek 3 fő célja volt:

-        tapasztalatcsere a fiatalok szervezése során

-        szakszervezetek stratégia cseréje

-        akciótervek kidolgozása az ifjúságszervezés terén

 Érdekes, elgondolkodtató feladatokban, csoportmunkákban vettünk részt. Elsők között említeném a „Hogyan látnak minket a fiatalok?” témakör: elavultnak, régimódinak gondolnak bennünket és a médián keresztül azt az információt kapják, hogy a lényegünk a sztrájkolás. Úgynevezett „szellemként” tekintenek a szakszervezetekre, hiszen nem látják, de tudják, hogy van és ha akarják, megtalálják.

Tapasztalatcserék között hallhattunk például arról, hogy a balti államokban a szakszervezetek együttműködnek egyetemi diáktanácsokkal, tréningeken rövid bemutatókat tartanak a szakszervezetek működéséről, így még a munkaerő piacra való kikerülés előtt információt kapnak a diákok felkészítésképpen a későbbi munkavállalói időszakra. Negatív példát is hallhattunk, Nagy-Britanniában sok esetben elbocsátott munkavállalók helyére gyakornokokat alkalmaznak, rosszabb feltételekkel.

Felvetődik egy mai jelenségből fakadó kérdés, miszerint a fiatalok többsége a XXI. században már gyakrabban vált munkahelyet, mint a korábbi időkben, ebből eredően a munkavállalókra kellene fokozottabban összpontosítani. Ehhez szükséges stratégia kidolgozása.

Számos országban legfőbb akadályként politikai, illetve munkáltatói oldalt neveztek meg. Jellemző még az alacsony ágazati együttműködés, szétdarabolódott szakszervezetek vannak (Lengyelországban a postai dolgozóknak 72! szakszervezete van)

Többször szó esett a düh (probléma megléte) / remény (felmérés végzése, petíció benyújtása) / cselekvés hármasáról és a PMI –módszerről (P=pozitív; M=mínusz; I=interesting).

A szervezés már a magával a felméréssel elkezdődik. A szervezés stratégiájában nagyon fontos a szemtől szemben beszélgetés és a munkahelyi felmérés. Meg kell találni a partnerszervezetek között az egyensúlyt.

Sanja Leban Trojartól, a szlovén Sindikat Mladi Plus(nem dolgozók és diákokkal foglalkozó szakszervezet) titkárától érdekes előadást hallhattunk különböző szlovén szakszervezeti megmozdulásokról: „Sindy-bábu” jelenség, amikor is egy Sindy nevezetű bábut tesznek ki olyan munkahelyek elé, ahol probléma van és online térben kerül nyilvánosságra ezen kizsákmányolt munkavállalók problémája valódi arcok, nevek nélkül, így az anonimitás megmarad. Másik népszerű kampányuk a „tök”-kampány volt, mely során azon politikusok képei alá, akik becsapták a választópolgárokat különböző nyilatkozataikkal.

 

A teljes képzési csoport

2017. május 10. Kommunikációs eszközök és stratégiák

A képzés második napján szó esett a különböző kommunikációs csatornákról, eszközökről.

Közösségi /=social media/: facebook, instagram, twitter, viber, reklámok, plakátok, website, videokonferencia, e-mail.

Más eszközök: kiállítások, kampányok, szemináriumok, fesztiválok, kitűzők, egyenruhák

Nagyon népszerű az ifjúság körében a közösségi háló használata (a politikával kapcsolatos információkat innen veszik), de mindenre nem lehet megoldás a social media.

Fontos téma volt a szakszervezeti aktivitási piramis:

-        nem ismernek minket

-        ismer, de nem érdekli

-        ismeri és érdekli

-        érdekli, de nem tag

-        tag, de nem aktív

-        tag és aktív

-        aktív és vezető

A csoportmunka során megállapítottam, hogy más országokban (Románia, Lengyelország, Finnország, Írország és Bulgária) esetében is a facebook, a levelező lista, a szemtől szembeni kommunikáció, a képzések a legnépszerűbb szakszervezeti kapcsolattartó formák.

A SZEF-es magyar csoport balról jobbra: Pozsgai Veronika (BDDSZ), Nagy Viktória (SZEF tréner), Szatmári Lajos (HMTSZSZ), Török Tímea (BRDSZ) és Vízi Anikó (MKKSZ)

2017. május 11. csütörtök Akciótervek meghatározása és az ETUC Ifjúsági Bizottságának toborzási stratégiája

A kurzus 3. napján csoportonként egy-egy ország problémáját elemeztük ki és arra próbáltunk megoldásokat, javaslatokat tenni, hogyan lehet változtatni az adott helyzeten. Például Lengyelországban 500 000 tagjuk van, de csak 5 fizetett szervező, ezért önkéntesekre is és marketing stratégiára is szükség lenne.

Nagy Viktória, SZEFIT elnökünk is előadást tartott az ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) Bizottságának toborzási stratégiájáról, az ifjúsági garancia programról. Az Ifjúsági Bizottság fő feladata a fiatalok érdekeinek érvényesítése, az EU-s döntéshozatal befolyásolása.

Összegezve a beszámoló elején felsorolt 3 fő cél teljesítésre került, számos ötlettel gazdagodtunk, tapasztalatot cserélhettünk más európai országokkal.

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: