Szerző: Nagy Viktória, a SZEF nemzetközi referense | Dátum: 2010-01-15

“EU 2020” - ETUC véleményezési javaslat
Boulevard du Roi Albert II, 5 – 1210 Brussels

__________________________________________________________________

1. Az alábbi dokumentumban az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) az Európai Bizottság által 2009. november 24-én közzétett “EU 2020” stratégiatervezetet véleményezi. (A tervezet EZEN a linken érhető el magyar nyelven.)

- sikeres volt a Lisszaboni Stratégia?

2. Végső soron az ETUC csalódott a Lisszaboni Stratégiában. Mivel az évtized mély válságban végződött, talán nem is vitatható, de már azelőtt sem lehetett a stratégiát teljes sikernek tekinteni. Mi erőteljesen támogattuk az eredeti formájában 2000-ben, viszont 2005-ben a fókuszpont a gazdasági kérdésekre esett, messze a környezeti és szociális dimenzió egyensúlyától. A szociális dimenziót kezdték a növekedési stratégia természetes következményének tekinteni és nem terveztek komoly intézkedéseket. A hangsúly eltolódása azt is eredményezte, hogy túlzottan fókuszálnak a deregulációra és a munkaerőpiac rugalmasságára, miközben a Szociális Európát leminősítették egy másodlagos státuszba, annak ellenére, hogy ez egyenlőtlenségek nagyon és egyre nőnek, a munkanélküliség folyamatosan magas és egyre több az atipikus foglalkoztatott.

3. Amennyiben összegezzük az elmúlt 10 év eseményeit, az látjuk, hogy a sok merész célkitűzésből, csak viszonylag keveset értünk el 2010-re. S ez nem hárítható teljes mértékben a 2008-as gazdasági válságra. Konkrétabban: tény, hogy nem sokkal a válság előtt az a grandiózus célunk volt, hogy Európa legyen a legdinamikusabb és versenyképesebb gazdaság a világon. És a többi kulcsfontosságú cél, mint például az oktatás és az élethosszig tartó tanulás, a megújuló energiaforrások, a gyermekgondozás és az új vállalkozások területén sem értünk el általános sikereket, igaz néhány ország jól teljesített, míg mások lemaradtak. Vagy a Lisszaboni Stratégiának volt hozzájáruló és meghatározó szerepe a haladás elősegítésében, ahol volt ilyen, vagy egyébként is megtörtént volna, ez az a pont, amit nehéz eldönteni.

4. Néhány területen haladás történt – pl. a munkaerőpiaci tevékenységek aránya fejlődött és néhány országban a lisszaboni célkitűzést 70%-kal meghaladta mielőtt a gazdasági válság megkezdődött. A Lisszaboni Stratégia koncepcióját – egységes stratégia 15, majd 27 országban, a világ többi részén is figyelemmel kísérték. A koncepció ambiciózus volt, de a 2005-ös revízió után komoly váltás következett be a túlliberalizált megközelítések irányába, amely egybeesett és talán hozzá is járult az Európából való kiábránduláshoz; az EU-ban túl sok ember, beleértve sok munkavállalót is, úgy gondol rá, mint egy piaci unióra, de nem, mint egy szociális unióra.

5. Ironikus módon, amikor a válság beköszöntött, éppen a jóléti államok és a közszolgáltatások viselkedtek automatikus stabilizátorokként, és ’keynesiánius’ gazdaságélénkítő csomagok segítségével megakadályozták, hogy az EU recessziója depresszióba csússzon át. Mégis a 2000 óta tartó periódusban, és főleg 2005 óta a jóléti államokat, a közszolgáltatásokat és a piaci szabályozásokat legjobb esetben is régimódinak és szükséges rossznak, míg a legrosszabb esetben a liberális piacok vagyonszerzési lehetőségeit akadályozó tényezőknek tekintették.

- a következő 10 év

6. Tulajdonképpen az elkövetkező évtized nagy részét a mostani gazdasági válság következményei fogják meghatározni. A munkanélküliség valószínűsíthetően a válság előtti szint felett marad minimum 2015/2016-ig; az adózás nagyobb mértékű lesz, míg az állami kiadások alacsonyabbak, mivel az adósságokat vissza kell fizetni. Ezzel egyidejűleg a környezeti válságot meg kell állítani és a demográfiai helyzet is bonyolult a megnövekedett számú nyugdíjas és az alacsony számú munkaképes korú miatt.

7. A bizottsági anyag központi kritikája az, hogy nem hangsúlyozza elég élesen azt, hogy ez a három tényező hogyan határozza meg a jövőt. Nem szerepel benne haladó elképzelés a szociális dimenzió és a szociális politika terén sem. A gazdasági válság és az emelkedő munkanélküliség (főleg a fiatalok körében) lesz a fő jellemzője a következő öt évnek, illetve ez fog vagy ennek kellene a politika alakításának középpontjában is állnia. Hogyan fogunk megbirkózni ezzel? Milyen mértékű közforrásra lesz szükség? Hogyan terjesztjük ki a növekedést a népesség körében és fordítjuk meg az egyenlőtlenség felé hajló trendet? Mi a szerepe a közszférának, a munkáltatóknak, a szakszervezeteknek és egyéb érintetteknek? Milyen mértékű helyreállítási tervre van szükség ahhoz, hogy megoldjuk a problémákat? Hogyan tudja kezelni az EU a magas szintű államadósságokból való kilábalás nehéz kérdését úgy, hogy ezzel ne mélyítse tovább a recessziót és ne okozza a munkanélküliség és az egyenlőtlenség további növekedését? Hogyan kezeljük a különböző nemek közötti szakadékokat (pl. fizetés, munkaórák, munka/élet egyensúly stb.) és harcoljunk az igazságtalan diszkriminációk ellen? Hogyan támadjuk meg a gyökerénél a válságot és a rövidtávú döntéshozási kultúrát? Hogyan kötelezhetjük el magunkat, mint Európa a minőségi munkahelyek politikai agendájának? Ezek azok a kulcskérdések, amelyek nem kielégítő módon szerepelnek, vagy nem megoldottak a bizottsági anyagban. Olyan valódi stratégiára van szükség, amely segít nekünk kilábalni a foglalkoztatási válságból és a tömeges munkanélküliségből, s egy egyenlőbb, fenntarthatóbb Európa felé vezet. Az új stratégiának a hosszú távú, fenntartható növekedés, a növekvő foglalkoztatás és a fokozott szociális szerepvállalás és egyenlőség pályára kell állítania Európát.

8. Barroso elnök nemrégiben azt mondta, amikor a következő Bizottság Politikai Irányvonalairól beszélt – „új, sokkal erősebb koncentráció szükséges a szociális dimenzió területén Európában, a kormányzás minden szintjén”. Ezt a törekvést az ’EU 2020’ nem tartalmazza kielégítő módon.

9. A globális egyenlőtlenségek kérdését sem érinti az anyag. Ahogyan azt Allan Larsson, a Foglalkoztatási Főigazgatóság előző főtitkára elmondta: „A világgazdaság az USA ’kölcsönfelvétel és költés’ stratégiáját követte, míg Kína ezzel ellentétben a ’takarékoskodás és kölcsönzés’ stratégiáját alkalmazta.” Az USA és Kína annyira függővé vált egymástól, hogy Kína a ’dollár csapdába’, míg az USA a ’hitel csapdába’ esett. Egyik stratégia sem fenntartható, sem pénzügyileg, szociálisan vagy ökológiailag. Európának megvannak a saját kiegyensúlyozatlanságai és buborékjai a banki szférában és az ingatlan tulajdonok terültén. A világ növekedési és fejlődési modelljei globális válságban vannak. A Lisszaboni Stratégiáról és annak utódjáról folytatott vitáknak, ezeknek a fontos kérdéseknek a tudatában kell lefolyniuk.

- Szociális Európa

10. A szociális politikáknak a globalizációs vita középpontjában kell állniuk, attól függetlenül, hogy a megengedhető egészségügyi ellátásról van szó az USA-ban, a növekvő fogyasztási szintekről illetve a tisztes munka és a szakszervezeti jogok bevezetéséről Kínában, vagy a szociális biztonság hálózatok fenntartásáról az EU-ban a deficitcsökkentés idején.

11. Egy különösen fontos kérdés, hogy a makro-ökonómiai kilépési stratégiák (pl. kilépés a pénzügyi rendszereket megmentő és az általános igényt fenntartó stratégiákból) tartalmaznak olyan belépési stratégiákat, amelyek az emberek munkába való visszatérését támogatják. Ebbe be kell vonni a Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot is, erősítve az EU szociális jellemzőit és megvédve a szociális modellt sokféle formájában.

12. Részletesebben ez azt jelenti, hogy megvédjük és fejlesztjük a szociális rendszert a követező módokon: - a magas munkanélküliségi juttatások erős automatikus stabilizátorként szolgálnak és limitálják a munkahelyi megrázkódtatásokat az üzleti ciklusban - az aktív munkaerőpiaci politikák megakadályozzák a hosszú távú munkanélküliséget - a munkahelyek minőségének és a társadalmi párbeszéd mind nemzeti, mind európai szintű növelése - a szélesedő egyenlőtlenségek és szegénység leküzdésére irányuló politikák terjesztése, szélesítése, prosperálása; 80 millió EU állampolgár él a szegénységi szint alatt; nagy különbségek a hosszú távú ellátási és kórházi adottságok terén az EU-ban - kombinált akciók a fair nyugdíjhoz való jogosultság védelmében, amely biztosítja a tisztességes életszínvonalat olyan munkaerőpiaci politikákkal, amelyek új lehetőségeket biztosítanak az újrafoglalkoztatásra a munkavállalói élet során - politikai és szociális érdekeltségek figyelembe vétele a viták során - miközben visszatérünk a megbízható közfinanszírozáshoz, a szociális védelmi rendszerek és közszolgáltatások megvédéséhez – és néhány kiemelt csoport részére – a fiatalok, munkanélküliek, akiket hosszú távú munkanélküliség fenyeget, stb. ezek fejlesztése

13. Viszont ezeken túl a következő irányvonalakat kellene figyelembe venni az EU stratégia kialakítása során:

(i) Európának ki kell építenie egy fair munkaerőpiacot. A stabil és védett szerződések, a jó fizetések az ’egyenlő munka egyenlő fizetés’ elv szerint és a robosztus munkanélküliségi támogatások biztosítani fogják, hogy a gazdasági fejlődés széleskörű lesz és nem csak a kiváltságosoknak lesz fenntartva. Emellett a ’minőségi munkahelyek’ és munkavállalói jogok minden csak nem akadályai a munkaerőpiaci eredményességnek. Ellenkezőleg, nagyon is összeegyeztethetőek lehetnek egy dinamikus gazdasággal. A munkavállalók sokkal inkább hajlandóak lesznek új munkahelyekre váltani, ha a gazdaság nagyrészt ’jó munkahelyekből’ áll. Valamint a gazdaság és a munkaerőpiac csak akkor fog nyerésre állni, ha a különböző nemek közötti szakadékokat (mint pl. egyenlő fizetés a női munkavállalóknak, hosszú munkaidő kultúra, …) is kezelik.

(ii) Növelni kell a munkavállalók biztonságát a munkaerőpiacon. A válság megmutatta, hogy az európai munkaerőpiac már nagyon rugalmas, de annál kevésbé biztonságos. A válság azt is megmutatta, hogy vannak más és jobb utak is a gazdasági megrázkódtatások kezelésére, mint hogy azonnal munkavállalókat bocsátanak el a belső rugalmas biztonsági sémák alkalmazásával, mint például a részmunkaidős foglalkoztatás és hasonló megállapodások, amelyekben az állam és/vagy a munkáltatók a fizetésbeli kiesést a munkaidő átmeneti csökkentésével kompenzálják.

(iii) Ahhoz, hogy kiépítsük ezt a fair és biztonságos munkaerőpiacot, Európának egy új szociálpolitikai programra van szüksége. Az Európai Szociális Közösséget – amelyet az Európai Szerződés szerint a Bizottságnak kell megvédenie és fejlesztenie – erősíteni és növelni kell, különösen azáltal, hogy tisztázzuk a kölcsönzött munka irányelvet (posting directive), valamint a munkavállalók tájékoztatási és konzultációs jogait az Európai Magánvállalkozások Rendelet alapján. Ezen kívül az atipikusan foglalkoztatottaknak jogosultságuk kellene, hogy legyen bizonyos ’átmeneti jogokra’ (képzéshez való jog, fokozott hozzáférés a szociális védelmi támogatásokhoz, a normál szerződésre való áttérés joga…) Az Európai Szociális Közösség alapvető elvét – hogy az atipikus munkahelyek kivételek maradjanak, ne ők legyenek a szabály – jobban és erősebben kellene hangsúlyozni. Mindezeken belül különös figyelmet kell fordítani a nemek közötti szakadékok bezárására a fizetések, a munkahelyek és a karrierlehetőségek területén.

(iv) Hogy elhárítsuk a munkahelyi válság munkanélküliségi következményeit az aktív munkaerőpiaci politikák területén is alapvető változtatásokra van szükség. Ahhoz, hogy ne magára a munkanélkülire háruljon az összes teher, a politikának újra a munkaerőpiac keresleti oldalára kellene koncentrálnia. Sürgős szükség van komoly beruházásokra a munka megosztását és újraelosztását szolgáló politikákba, amelyek tisztes munkahelyeket teremtenek a közérdekű szociális szolgáltatások terén, és amelyek fejlesztik a munkavállalók képességeit miközben foglalkoztatva vannak. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia irányelveinek figyelembe kell venniük ezt a munkaerőpiaci igényt, míg az Átfogó Gazdaságpolitikai Iránymutatásoknak ezzel egy időben az új munkahelyek létesítésére kellene koncentrálnia az állami beruházások generálta keresletre és növekedésre alapozva.

(v) Az egyenlőség és a diszkriminációmentesség általánosságban nagyon fontos előfeltételei a befogadó és változatos munkaerőpiacok fejlődésnek. Azok az intézkedések és politikák – amelyek a bevándorló vagy etnikai kisebbségi hátterű munkavállalók beilleszkedését és társadalmi integrációját szolgálják; a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen harcolnak; a fogyatékkal élő munkavállalókat segítik; az idősebb munkavállalók egészségének megőrzését és aktív megtartásukat a munkahelyeken segítik elő; a változatos munkahelyeket és társadalmakat népszerűsítik, ahol tiszteletben tartják a különbözőségeket pl. a szexuális orientáció, a vallás vagy a kulturális háttér terén – ezek mind kulcsfontosságúak a jövőben a fenntartható, innovatív és termelékeny munkaerőpiacokon.

- vállalatirányítás

14. Az ETUC azt javasolja, hogy a stratégia célozza meg a kormányok és vállalatok rövid távú gondolkodásmódjának megváltoztatását. A gyors ütemben növekvő vezetői fizetések és bónuszok (és nem csak a bankokban) hozzájárultak a válsághoz, mert gyakran a rövid távú részvényesi érdekekhez kapcsolódtak (vagy a magántulajdonú vállalkozásokban, egyenlő nyomás van a rövid távú érdekek kielégítésére). Ez a rövid távú gondolkodásmód nem csak hozzájárult a felelőtlen spekulatív magatartáshoz, hanem a kutatási, beruházási és képzési költségvetésre is nyomást gyakorolt. Olyannyira, hogy valószínűtlennek tűnik például, hogy a piaci szektor jelentős beruházásokba kezdene a klímaváltozás megállítására a következő öt évben. A közkiadások nyomás alatt lesznek, egyrészt hogy a vállalkozók kockázatait csökkentsék, illetve a zöld technológiák ösztönzésére keresletet generáljanak. Ezeken a területeken a piacok nem működnek és a rövid távú gondolkodásmód nem fenntartható.

15. A piac nem működik jól a munkavállalók élethosszig tartó tanulása és képzése területén. Az atipikus szerződések számának növekedésével egy időben, az üzletben egyre kevesebbet invesztáltak a munkaerő képességeinek növelésére. A jövőbeli munkákhoz szükséges képességek fejlesztése, a képzéshez való jog egy gazdasági válság során és az után, a kezdeti és további képzésekre szánt alapok és a képzési utak a munkahelyi karrier eléréséhez kulcsfontosságú kérdések. Itt a kollektív szerződéskötésnek létfontosságú szerepe van abban, hogy kijavítsa a piac hibáit és koordinálja a vállalati stratégiákat. Ezzel egy időben hangsúlyozni kell, hogy amíg a képességek létfontosságúak, a minőségi munkahelyekhez hozzátartoznak a jó munkakörülmények, a munkavállalói jogok és a stabil munkahelyek és szerződések.

16. Ehhez kapcsolódik egy új a vállalati viselkedéssel kapcsolatos akcióterv hiánya. Szükség van a munkavállalói jogok és részvétel erősítésére, hogy erősödjön a munkavállalók hangja és befolyása a menedzsmentre, és hogy bevonják a szervezeteket, hogy a vállalatok ne csak a részvényesek, hanem az összes érintett felé felelősséggel tartozzon.

17. Az ETUC várja a Bizottság véleményét az egyenlőtlenségekről általában. Fennáll annak a veszélye, hogy a recesszió pénzügyi terheit a munkavállalókkal – a közepes és alacsonykeresetűek egyaránt – fogják megfizettetni. Pedig a legszélesebb vállnak kellene cipelnie a legsúlyosabb terhet és sürgősen szükség lenne egy olyan stratégiára, amely a válság árának megfizetését igazságosan osztja el és csökkenti az adósságokat.

18. Az ETUC támogatja a Bizottság ’okos’ növekedés célkitűzését, az új, tisztább technológiák fejlesztését, illetve a jobb oktatást és képzést. Szintén támogatandó az aktív munkaerőpiaci politika, feltéve hogy azon alapul, hogy a munkavállalókat felszereljük azokkal a képességekkel, amelyek az új kihívások leküzdéséhez szükségesek, ahelyett hogy ‘workfare’ típusú politikákkal atipikus, alulfizetett foglalkoztatásba kényszerítenék a munkavállalókat.

Konklúzió

19. Ezek az ETUC kezdeti kommentárjai. Szeretnénk, ha lehetőségünk nyílna részletesebben is megvizsgálni ezeket a kérdéseket, mint amennyire azt a január 15-i határidő és a Miniszterek Tanácsának tervezett márciusi döntése azt lehetővé tette.

20. Az azonnali prioritás számunkra nem 2020, hanem egy európai szintű nagyobb kilábalási terv elfogadása, amely segítségével munkahelyek jönnek létre, új tervek születnek a munkanélküliek – elsősorban a fiatalok – tisztes munkához és tanuláshoz jutásának elősegítésére; illetve előre meg kell határozni, hogy ki fizet mielőtt még bármilyen kilépési stratégiát is komolyabban fontolóra vennénk. Egy komoly stratégia szükséges – amelynek megnövelt finanszírozási forrásait világosan meghatározzák – a klímaváltozás megállítására és Európa alacsony szén-dioxid kibocsátási stratégiájának meghatározására, amely a ’just transition’ (a szakszervezetek által a 2009-es koppenhágai konferenciára benyújtott javaslat, amely egy igazságos és fenntartható alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra való átállást foglal magában), a társadalmi párbeszéd, az új és kibővített egészségvédelmi és munkahelyi környezettel kapcsolatok jogok, illetve a munkahelyek zöldebbé tételével kapcsolatos képzések és ún. ’zöld képességek’ felülvizsgálatán alapul.

21. Szintén sürgős lenne biztosítani a pénzügyi intézetek kockázatvállalásainak limitálását, mivel az tömeges nyomorúságot okozhat, mint ahogy ez a közelmúltban is megtörtént. Még ha ez elkövetkező néhány évben a munkanélküliség csökkentése lesz is a fő prioritás, az új stratégiának mindamellett el kell köteleznie magát a teljes és minőségi foglalkoztatás mellett, méghozzá úgy, hogy ezt az elhatározását számszerűen meghatározott célkitűzésekkel támasztja alá.

22. Végezetül, Európának paradigmaváltásra van szüksége. A szabad és szabályozatlan piacok modellje, amelyet az európai belső piacon egymással versengő tagországok támogatnak cserbenhagyott minket. Amire szükségünk van e helyett, az hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az európai együttműködés a minőségi munkahelyek, a közös fenntartható ipari politikák és egy fenntarthatóbb európai költségvetés területén; lépések történjenek egy gazdasági és ezzel együtt a monetáris unió, illetve a pénzügyi szabályozások közös európai megközelítése felé.