Davos: Nincs visszaút az 1930-as évek protekcionizmusához

Az Európai Szakszervezeti Szövetség közleménye

Brüsszel, 2009. január 29.

A davosi Világgazdasági Fórumon résztvevő John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára figyelmeztetett az 1930-as évek protekcionizmusának visszatérésére, amely a gazdaság és a társadalom fölé kerekedhet. Monks úr kitért bizonyos pénzügyi intézmények és cégek felelősségére felhívva őket arra, hogy számoljanak el azzal a közpénzzel, amelyből eddig profitáltak.

Idézve Binit Patelt, a Goldman Sachs közgazdászát: „A protekcionizmus fuvallata érződik a levegőben”. A recesszióval szembenézve erős a kísértés a „mindenki önmagáért felelős” elv felerősödésére. Nagyon sok példát láthatunk erre: valamennyi ország megfogalmazta a maga tervét a gazdasága újbóli fellendítésére, és ez egyfajta körforgást hozhat létre ezek között az országok között. A „Roquefort-háborúktól” kezdve az Egyesült Államokban egészen az import autókra kivetett vámok mértékének emelkedéséig Oroszországban, megszámlálhatatlanul sok gazdasági szektorban és országban alkalmaznak protekcionista intézkedéseket. Az amerikai elnökválasztási kampányban már többüket beharangozták, és ma azt láthatjuk, hogy a kormány gyors protekcionista lépéseket tett az acélipar védelmében. Tudjuk, hová vezethet a protekcionizmus és a nacionalizmus: a történelem már megmutatta nekünk. Valóban ezt akarjuk? A válaszokat nem szabad önmagukban kezelni, csak egységbe rendezve. Európai szinten csak európai lehet a válasz. De hol vannak most az európai javaslatok és intézkedések? Mit tesz az Európai Bizottság annak érdekében, hogy megállítsa a tagállamokat ezen az úton?

A kormányok rendkívül érzékenyen reagáltak a válság első jelei láttán. Nem lankadhatnak az erőfeszítéseink, lépésenként haladva kell megtalálnunk a hiteles európai megoldást. Mert súlyos idők jönnek, ezt mindenki tudja. Ez a gazdasági és szociális válság politikaivá nőhet.

Mindannyiunk felelőssége, hogy egységesen cselekedjünk!

Egyre több és több a demonstráció. Ezek Görögországban kezdődtek és átterjedtek olyan országokra is, mint Izland, a balti országok, Bulgária és Franciaország. Ne a munkavállalók fizessék meg néhány ember kapzsiságát vagy mások spekulációit! Ne csak a bankokat segítsük, hanem a munkaerő-piacot és a dolgozókat is!

Egyben felszólítunk bizonyos bankokat és cégeket, hogy ismerjék el a felelősségüket. Egyszerűen elképesztő, hogy több bankot nem vontak felelősségre. Nem adtak semmit tovább az ügyfeleik számára abból a pénzügyi segítségből, amelyet kaptak. Elutasítva a hitelezést elsorvasztják a gazdaságot. Vizsgálatokat szeretnék azon bankok esetében, amelyeknél előfordulnak ilyesfajta nehézségek. Büntetéseket kell alkalmaznunk a vezetők ellen ott, ahol bebizonyosodott, hogy spekulációk történtek. Mert ne felejtsük el, hogy ez a válság nem pusztán a túlzottan szabadjára engedett pénzügyi liberalizáció számlájára írható, hanem bizonyos pénzügyi intézmények igazgatóinak a fukarsága és felelőtlensége is szerepet játszott.

Hasonlóképpen azok a cégek, amelyek állami pénzalapokból részesültek, s ezeket a pénzeket a részvényesek jutalékának kifizetésére fordították a befektetések helyett.

Világméretű politikai és gazdasági válasz nélkül, akik okozták a válságok, azok viselkedésének a megváltozása nélkül, a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Január 26-án egyetlen nap alatt 70 ezer állás szűnt meg világszerte. A tömeges munkanélküliség réme fenyeget ott, ahol a munkaerő-piac ingataggá válik. 2010-ben a munkanélküliség 10 százalékon tetőzhet. A bizonytalan foglalkoztatás növekedni fog, ezért kell fenntartani a szociális védelmi rendszert.

Európai szinten a cseh uniós elnökség és az Európai Bizottság feladata, hogy megtaláljuk a megfelelő európai választ – dogmatizmus nélkül.

Az ETUC azért létezik, hogy egységes fellépéssel képviselje a munkavállalók közös érdekeit európai szinten. 1973-ban alapították és jelenleg 82 szakszervezeti szövetség a tagja Európa 36 országából, valamint 12 ipari föderáció.

Hirdetés

Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: