Eurodemonstrációra hív az ETUC

Illusztráció

Az ETUC mobilizációs felhívása a tagszervezeteihez

Eurodemonstráció Budapesten – 2011. április 9.

Kedves Kollégák,

Az ETUC Végrehajtó Bizottságának brüsszeli ülésén február 8-án úgy határoztak, hogy az Európai Akció Napok programsorozat részeként egy nagy európai rendezvény kerül megrendezésre Budapesten, együttműködve a magyar szakszervezetekkel (ASZSZ, ÉSZT, LIGA, MOSZ, MSZOSZ, SZEF).

Az Euro-demonstráció egybeesik majd a magyar EU-elnökséggel, illetve a gazdasági- és pénzügyminiszterek (ECOFIN) és az Európai Központi Bank soron következő ülésével, amely a pénzügyi válság megvitatására 2011. április 8-9.-én kerül megrendezésre Gödöllőn (Budapest).

A következőkért protestálunk Budapesten: "A Szociális Európáért, a munkahelyekért és a jólétért, méltányos adó-és jogszabályokért.”

Ez a mozgósítás a folytatása annak a kampánynak, amelyet a megszorítások és elvonások ellen indítottunk, amelyeket ma a legtöbb országban alkalmaznak. Ugyanakkor emlékeztet az ETUC által javasolt alternatív politikákra, amelyek a növekedést, több és jobb munkahely megteremtését szolgálnák.

Az ETUC ezért felhívja a tagszervezeteit, hogy mozgósítsanak ezen időpontokban vagy azok környékén, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el az Euro-demonstráció Budapesten.

Csatlakozzon hozzánk Budapesten! A további részletek kiírása hamarosan megtörténik, de ígérjük, hogy támogatjuk ezt az európai akciónapot azzal, hogy egy erős delegációt és üzenetet küldünk a pénzügyminiszterek és a központi bankok elnökeinek találkozójára, Budapestre április 9-én.

Az már most tudható, hogy az akció várhatóan 13:30-kor kezdődik és kb. 16:00-kor ér véget.

Szívélyes üdvözlettel:

John Monks

ETUC főtitkár

Kapcsolódó cikk: Eurodemonstráció Budapesten

Az oldal csatolmányt tartalmaz.

Hirdetés

Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: