Felelőtlenség lebecsülni a szombati demonstrációt

Illusztráció

Az elmúlt évtizedben megszoktuk, hogy a mindenkori kormány alábecsüli az egy-egy tüntetésen résztvevőket, számukban és mondanivalójukban egyaránt. Azt is megszoktuk, hogy a mindenkori ellenzék rendkívül gyorsan egyetért mindazzal, amit a szakszervezetek követeléseikben felvetnek, felvetettek. (Jó lenne ezt az egyetértést egyszer kormányzati pozícióból is megtapasztalni.) Ezért a szombati tüntetésünk kormányzati és ellenzéki visszhangjában nincs semmi újdonság. Így volt ez akkor is, amikor a szerepek mások voltak, mint jelenleg.

Egy dolog azonban még a kormány részéről soha nem hangzott el. Kormányszóvivő először mondta, hogy a tüntetők – jelesül a szakszervezetek – becsapják, félrevezetik az embereket.

Tisztelt Szijjártó Úr!

Szombaton a sokéves átlagnál lényegesen nagyobb hidegben az az Ön szerint néhány száz ember – ne feledjük el, a néhány ezer is néhány százból áll össze! – hazáját szerető magyar állampolgárként azzal a jogával élt, mely minden demokráciának sajátja: felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy nagyon sok dologgal nem ért egyet mindabból, amit a hatalom cselekszik, cselekedett.

Ezt lehet hamis számokkal, félrevezető vádakkal, demagóg gúnnyal lebecsülni, de figyelmen kívül hagyni felelőtlenség.

Reméljük, akik rosszul számolnak, azok az értő olvasás birtokában vannak, és figyelembe veszik a kormányfőhöz eljuttatott petíciónkat.

Budapest, 2010. december 6.

Varga László
SZEF-elnök


A "néhány száz" résztvevő számának illusztrálásául:

Kép

További képek ezen a linken tekinthetők meg: http://www.szef.hu/bemutatkozunk/keptar/kepek/14

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: