A SZEF Ügyvivő Testületének döntései - 2010

XII.14.

A rendkívüli, a SZEF Foglakoztatási és Munkaerő-piaci Bizottságának tagjaival kibővített ülésen a jelenlévők eszmét cseréltek a kialakult helyzetről (a sztrájktörvény, a Munka Törvénykönyvének szakszervezeti tisztségviselőket érintő részének, valamint a szakszervezeti tagdíjak beszedésének módját módosító jogszabálytervezetek) értékelték és jóváhagyták a SZEF tisztségviselői ezzel eddigi kapcsolatos tevékenységét (négy konföderáció – ASZSZ, ÉSZT, MSZOSZ, SZEF – ezzel kapcsolatos közleményét), továbbá egyeztettek a további feladatokról.

Fehér József alelnök, az OKÉT Munkavállalói Oldalának ügyvivője tájékoztatást adott az oldal legutóbbi ülésén történtekről, valamint az azutáni sajtótájékoztatóról, és röviden felvázolta a jövőbeni lehetőségeket.

Az elnök úr arról is informálta az ügyvivőket, hogy 2011. április 9-én lesz Budapesten az Európai Szakszervezeti Szövetség uniós elnökségi félévekhez kötődő szokásos euro-demonstrációja.

XI. 30.

Az Ügyvivő Testület döntött a 2010. december 4-i közszolgálati demonstráció közös, valamint az azon való tagszervezeti részvétel utazási költségeinek SZEF által történő finanszírozásáról, valamint megtárgyalták a demonstráció után átadandó petíció tervezetét is. Varga László röviden ismertette a demonstráció forgatókönyvét.

Ezután az elnök úr tájékoztatást adott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban zajló bértárgyalások állásáról, valamint arról, hogy részt vesz az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának ülésén, amelyen egyebek mellett a SZEF sikeres népi kezdeményezése nyomán a nyugdíjkorhatár emelésének újratárgyalásáról is tárgyalnak.

XI.16.

A SZEF elnöke és alelnökei tájékoztatták az ügyvivőket az ÜT-ülés előtti napra összehívott OKÉT-on elhangzottakról. A kormányzati tájékoztatóból kiderült, hogy a közszolgálat egésze és egyes részei tekintetében nem lesz érdemi növekedés jövőre, van, ahol csak reál-, míg máshol nominális csökkenés is lesz. De ahol lesz növekedés, ott sem lesz inflációkövető a mértéke. Hosszas vita után az ÜT döntött a SZEF demonstrációs bizottságának létrehozásáról és egy várhatóan december 4-i tüntetésre való felkészülésről.

Az ügyvivők elfogadták a magán-nyugdíjpénztárakkal összefüggő kormányzati intézkedésekről szóló állásfoglalás végső változatát is.

Varga László tájékoztatta arról is az ügyvivőket, hogy levelet kaptak az Országgyűlés főtitkárától, miszerint a SZEF népi kezdeményezéséről 2010. december 20-án (hétfőn) fognak tárgyalni a Parlamentben.

X.12.

Az Ügyvivő Testület megvitatta és elfogadta a SZEF nyugdíjrendszerrel kapcsolatos szakmai javaslatát, valamint Varga László tájékoztatta az ügyvivőket arról, hogy levelet kaptak Dr. Soltész Istvántól, az Országgyűlés főtitkárától, hogy a SZEF népi kezdeményezését bejelentették a Parlamentben és a törvények értelmében 3 hónapon belül tárgysorozatba is veszik, a kezdeményezés bizottsági és plenáris vitájára is meghívást fognak kapni.

Ezután megszavazták, hogy indítványozzák a Szövetségi Tanácsnak a 2010. november 27-ére összehívott kongresszus törlését.

Majd az ügyvivők elfogadták, hogy a SZEF-vagyon terhére 500 ezer forintot különítsenek el karitatív célra, a vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

Rövid tájékoztató után az ÜT felhatalmazza Fehér József alelnököt, hogy a SZEF nevében kezdeményezzen OKÉT-oldalegyeztetést a jövő évi költségvetéssel, valamint a közszolgálat bérjövedelmi helyzetével kapcsolatos álláspontok kialakításáról.

Az ülés végén Varga László tájékoztatta a testületet az AÉSZ Kft. kezelésében és 50 százalékban a SZEF tulajdonában álló ingatlanokkal kapcsolatos legújabb fejleményekről.

IX.22.

Varga László tájékoztatta az ügyvivőket arról, hogy szeptember 21-én megérkezett a SZEF Országos Irodájához postán az Országos Választási Bizottságnak az a határozata, amellyel – az aláírásgyűjtő ívek vizsgálata után – jóváhagyta a SZEF népi kezdeményezését. Az ügyvivők ezután rövid eszmecserét folytattak a népi kezdeményezéssel kapcsolatos további feladatokról, majd döntöttek a SZEF Szövetségi Tanácsának októberre való összehívásáról.

Ezután az elnök úr pár mondatban összefoglalta az ügyvivők számára az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén elhangzottakat. Fehér József alelnök jelezte: az oldal elnökeként kérni fogja az OKÉT Munkavállalói Oldalának összehívását.

Bárdos Judit készülő demonstrációjukról, Fehér József egy előkészítés alatt álló szakmai konferenciáról és az Európai Szakszervezeti Szövetség által meghirdetett Európai Akciónapra kiutazó SZEF-delegációról, Szűcs Viktória pedig a Munkavállaló Nők 10. Országos Konferenciájáról adott tájékoztatást a jelenlévő ügyvivőknek.

VIII.30-31.

A kihelyezett évadindító ülésen az Alapszabály módosításáról, annak tervezetéről tárgyaltak az ügyvivők.
Majd Lázár András kérte a testületet, hogy csatlakozzon a SZEF a Nemzeti Média Kerekasztal álláspontjához a médiaszabályozásról és a médiaalkotmány tervezetéről. Az ÜT a csatlakozást rövid vita után jóváhagyta.

VII.6.

A SZEF Ügyvivő Testülete a T/581. számú törvényjavaslattal kapcsolatos szakszervezeti feladatokról tárgyalt, amelybe beletartozik egyebek mellett az adórendszeren kívüli keresetről szóló törvényjavaslat, a végkielégítésekre vonatkozó 98 százalékos különadó vagy az állami alapítású alapítványok (például a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány) gazdasági társasággá alakítása.

Varga László elnök egy egységes SZEF-álláspont létrehozása érdekében kezdeményezte a rendkívüli, kibővített Szövetségi Tanácsülés 2010. július 12-ére való összehívását, ahol az egyes tagszervezetek képviselőivel együtt tudják megvitatni, milyen válasz adható az egyes kormányzati lépésekre.

VI.15.

Varga László tájékoztatta az testületet a „Hazai turizmus TV” létrehozásának előkészítéséről, döntöttek a SZEF annak tulajdonosi struktúrájában történő esetleges részvételéről.

Majd az ügyvivők döntöttek arról, hogy a SZEF támogatja azon tagszervezeteit, amelyek az árvízkárosultak megsegítésére rendeztek gyűjtést.

VI.1.

Varga László tájékoztatta az ügyvivőket az Országos Választási Bizottságtól kapott levélről, amely szerint a SZEF 2010. június 5-től indíthatja meg a nyugdíjkorhatár emelésének újratárgyalását kérő népi kezdeményezéséhez kapcsolódó aláírásgyűjtést, amely során összesen 50 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlés érdemben foglalkozzon a SZEF kezdeményezésével.

Ezután az elnök úr röviden ismertette a SZEF június 8-i 20 éves jubileumi ünnepségének programját, amelyen az Európai Szakszervezeti Szövetség nevében Jozef Niemiec, az ETUC régiós titkára vesz részt, s dr. Szabó Endre az elmúlt Szövetségi Tanácsülésen alapított „praesidens emeritus” kitüntető címben részesül majd.

Az ügyvivők megvitatták a SZEF álláspontját a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, T/45-ös számú törvényjavaslatról, amellyel kapcsolatban hat szervezet (BRDSZ, MKKSZ, KSZSZ, FRDÉSZ, ÉSZT és SZEF) sajtótájékoztatót is tartott. Fehér József ismertette az ügyvivőkkel azt a Munkaerő-piaci Alapot Irányító Testület (MAT) SZEF-delegáltjaként kapott együttműködési megállapodást, amelyet a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége küldött számára.

Az ülés végén Varga László bemutatta Nemeskériné Koller Erikát, aki a SZEF delegáltja lesz az elkövetkező ötéves ciklusra az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba (ECOSOC).

IV.13.

Az ügyvivők konzultációt folytattak a DFT Hungaria Kft. képzési célokat szolgáló pályázati projektre tett ajánlatáról. Az ülésen részt vett a cég ügyvezetője és pályázati projektigazgatója, akik megpróbálták röviden felvázolni, miért lenne előnyös a SZEF és tagszervezetei számára a TÁMOP 2.5.1-es pályázatokban való részvétel.

III.16.

Az Ügyvivő Testület tagjai döntöttek a március 30-i Szövetségi Tanács összehívásáról, napirendjéről, a napirendre kerülő anyagokról, valamint vitát folytattak a következő kormánynak címzett elvárás-listáról a jövőt illetően a közszolgálat területén. Borhi Károlyné röviden ismertette a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleményét a 2009. évi beszámolóról és a 2010. évi költségvetésről.

Az ügyvivők jóváhagyták, hogy kezdeményezik a Szövetségi Tanácsülésen ősszel a SZEF kongresszusának összehívását, amelyen módosítanák a SZEF alapszabályát, valamint egyetértettek a „SZEF örökös tiszteletbeli elnöke” kitüntető cím alapításának javaslatával és azzal, hogy ezt először 2010. június 8-án a SZEF 20 éves születésnapján dr. Szabó Endrének adományozzák.

Fehér József tájékoztatta az ügyvivőket arról, hogy az Országos Reprezentativitás-megállapító Bizottság ülésén a SZEF várhatóan megkapja azt a hatósági igazolást, amely biztosítja számára az országos érdekegyeztetésben való részvétel lehetőségét újabb öt évre.

Pető Ferenc röviden beszámolt az ADOSZT és a vámosok 2010. március 4-i közös demonstrációjáról.

Végezetül Földiák András kérte kollégái segítségét egy Kjt-vel kapcsolatos módosítás elleni tiltakozáshoz.

III.2.

Az Ügyvivő Testület első olvasatban tárgyalta a SZEF 2010. évi költségvetését, valamint a SZEF 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót, s szavaztak a jövő évi költségvetés megalkotása kapcsán felmerült kérdésekről.

Ezután a SZEF megalakulása 20. évfordulója megünneplésére vonatkozó előterjesztést vitatták meg, majd fogadták el az ügyvivők, amely alapján elindulhatnak az ünnepség előkészítő munkálatai.

A Mandátumvizsgáló Bizottság mandátumok elosztásáról szóló jelentéséről, majd a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsának nyilatkozattervezetéről folytattak vitát a jelenlévők.

Végül Fehér József alelnök tájékoztatást adott az Országos Reprezentativitás-megállapító Bizottság utolsó ülésén történtekről. A beadott adatok alapján a SZEF megfelel az OÉT-törvényben meghatározott reprezentativitási kritériumoknak, így a jövőben is részese lehet az országos érdekegyeztetési folyamatoknak.

Az ülés végére megérkező Lázár András alelnök röviden ismertette az általa vezetett sztrájkbizottság Magyar Televízióval folytatott tárgyalásának eredményét, amely szerint sikerült visszavonatni a kollektív szerződés felmondását a televíziónál.

I.26.

A megyei koordinátorokkal kibővített ülésen Varga László ismertette 2010 legfontosabb feladatait, majd a testület elfogadta, hogy készüljön egy olyan dokumentum, amely a közszolgálat munkavállalóinak, szakszervezeteinek és legnagyobb konföderációjának elvárásait foglalná össze a kormányzati szerepet vállaló politikai erőtől és az újonnan felálló kormánytól.

Ezután Fehér József, azt OKÉT munkavállalói oldalának szóvivőjeként az OKÉT-on folyó tárgyalásokról adott rövid tájékoztatást.

Az elnök úr javaslatot tett a SZEF megalakulásának 20. évfordulója megünneplésére, amelyet az ügyvivők jóváhagytak.

Az ügyvivők megkezdték az első egyeztetést a SZEF 2010. évi költségvetésének előkészítéséről, amelynek Szövetségi Tanács elé kerülő változatát még több olvasatban tárgyalja majd a testület.

Az ülésen szó esett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) szociális pályázatával, valamint az üdülési csekk népszerűsítésével kapcsolatos feladatokról is. Majd az elnök úr ismertette a SZEF egyik tagszervezete, a BDDSZ kérését az Ügyvivő Testület felé, amelyben a KOMT összehívását kezdeményeznék amiatt, hogy Pécsett egyes közszolgálati intézményekben felmondták a kollektív szerződéseket.

Varga László az Országos Reprezentativitás-megállapító Bizottság munkájához szükséges adatok összegyűjtéséhez kérte a tagszervezetek segítségét.

Az ülés végén Szűcs Viktória a Népesedési Kerekasztal munkájáról számolt be röviden az ügyvivőknek.

I.5.

Varga László elnök köszöntötte az új év alkalmából az Ügyvivő Testület tagjait, s megnyitotta az új év első ülését, amelyen először 2010 legfontosabb feladatait, várható eseményeit ismertette, majd az ügyvivők az Országos Iroda illetékesétől tájékoztatót hallhattak az MNÜA és az FSZH 2009. évi pályázatának teljesítéséről és a 2010. évi pályázattal kapcsolatos feladatokról.

Majd az elnök úr röviden felvázolta a 2010-re előre látható nemzetközi eseményeket, meghívásokat, s egyben elmondta, hogy a SZEF nemzetközi kapcsolatainak ápolásánál a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is számítanak Mayer Lajos segítségére.
Hegyesiné Vass Erika, a SZEFIT ÜT-delegáltja pedig az ifjúsági tagozat helyzetének rendezésére hívta fel a figyelmet.

Hirdetés

Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: