A SZEF Ügyvivő Testületének döntései - 2008

XII.16.

Az ülésen az ügyvivők döntöttek a 2008. november 29-i Országos Közszolgálati Demonstráción résztvevő szervezetek utazási költség-hozzájárulásának felosztásáról.
Napirenden kívül Varga László elnök tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a SZEF új székházba fog költözni, majd bemutatta az új bérleti szerződést.
Végül Lázár András alelnök foglalta össze az ÁÉSZ Kft. felügyelő-bizottsági ülésén történeteket, illetve az elnök elmondta: véleményezésre elküldte az ügyvivőknek a kft. 2009-es üzleti tervét.

XII. 2.

Az ülésen értékelték a november 29-i demonstrációt, amelyet összességében sikeresnek ítéltek a résztvevők. Majd egyeztették a SZEF tárgyalási pozíciójának sarokpontjait. Lázár András alelnök a SZEF vagyonügyeinek aktuális helyzetéről adott felvilágosítást a jelenlévőknek.

Varga László az ÜT és a SZEF nevében gratulált Fehér Józsefnek, akit a CESI (Független Szakszervezetek Európai Szövetsége) tisztújító kongresszusán alelnökké választottak. Továbbá névnapjuk alkalmából köszöntötték dr. Szabó Endre tiszteletbeli elnököt, Lázár András alelnököt és Pető Ferenc ügyvivőt.

XI. 18.

Az Ügyvivő Testület a november 29-i egységes közszolgálati demonstrációról, a tagszervezetek által rendelt buszok költségtérítésének részleteiről tárgyalt.
Majd Varga László személyi javaslatokat várt a kormánnyal tárgyaló bizottságokba, majd ismertette a kormány jelenlegi ajánlatát a jövő évi bérkiesés kompenzálására.
Az ülés végén az elnök úr tájékoztatta az ügyvivőket arról, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) december 16-ára európai szintű demonstrációt szervez Strasbourgba a munkaidő-direktíva ellen tiltakozva.

XI. 11.

Az ÜT a SZEF V. (Rendkívüli) Kongresszusának előkészítésével kapcsolatos feladatokat, a lebonyolításának technikai feltételeit és a kongresszusi állásfoglalást tárgyalta meg. Megállapodtak abban, hogy az 1. napirendi pont (Alapszabály-módosítás) tárgyalása alatt zárt ülés lesz, míg a 2. napirendi pont (állásfoglalás vitája) nyitott lesz a sajtó képviselői előtt, illetve a kongresszus után az elnök és az alelnökök sajtótájékoztatót tartanak.

XI. 4.

Az ÜT kibővített ülést tartott a Benczúr Hotelben, hogy értékeljék a jelenleg kialakult gazdasági-pénzügyi válságot és az arra adott magyar kormányzati intézkedési terveket. Varga László tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság október 31-ével felújította a tevékenységét, mivel a kormány felrúgta a 2007. február 19-én megkötött Sztrájkmegállapodást. Ezután a SZEF Ügyvivő Testületének jelenlévő tagjai egyhangúan támogatták a SZEF Sztrájkbizottságban való részvételét, elfogadták, hogy a SZEF kezdeményezzen egyeztetést a többi érintett konföderáció vezetőivel egy lehetséges tömegdemonstráció szervezéséről.

X. 16.

Az ülést azért hívták össze, hogy kialakítsák a SZEF álláspontját a 2008. október 18-i Nemzeti Csúcstalálkozóval kapcsolatban. Varga László ismertette az ügyvivőkkel Gyurcsány Ferenc 12 pontos válságkezelő javaslatát, majd az ügyvivők olyan témákat vethettek fel, amelyeket szerintük feltétlenül meg kellene említenie az elnök úrnak a felszólalásában.
Végül megbeszélték az október 18-i Szövetségi Tanács ülésének napirendjét.

X. 7.

Bemutatkozott az ÜT-nek Hajas György, a PHDSZSZ új ügyvivője, majd az ügyvivők egyeztetést folytattak a SZEF vagyongazdálkodásáról és az azzal kapcsolatban felmerült kérdésekről, amelyről az üggyel megbízott Lázár András adott pontosabb felvilágosítást. Az ÜT meghallgatta Bokori Lászlónak, az AÉSZ Kft. ügyvezető igazgatójának beszámolóját az AÉSZ Kft. vagyongazdálkodásáról.

Az ÜT az Unió-ÁSZ Kft-ről való döntést – amelyre vételi ajánlat nem érkezett a megadott határidőig – későbbre halasztotta.

Végül Lázár András az OÉT, Fehér József pedig az OKÉT ülésein történtekről adott tájékoztatást.

Fenyvesi Kornél bejelentette, hogy lemondott a KKDSZ elnöki tisztéről, utódja Földiák András, az elnöki teendők ellátásával megbízott alelnök az áprilisi tisztújításig.

Az ülés végén a SZEF nevében Varga László és az ÜT köszöntötte Kozma Károlyt, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárát 60. születésnapja alkalmából.

IX. 2.

Az ügyvivők elsőként egyhangúan döntöttek arról, hogy a SZEF Országos Irodája elköltözzön a Sas utcai irodaházból, egyben elfogadták a PSZ ajánlatát, így a SZEF székhelyét a meghatározott feltételek mellett a PSZ által felajánlott bérleménybe fogja áthelyezni. Lázár András alelnök az OÉT keretében tartott találkozókról és a kormány eddig nyilvánosságra került adóprogramjának főbb elemeiről, Fehér József alelnök pedig a legutóbbi ülés óta végzett munkáról számolt be a jelenlévőknek.

Döntés született arról, hogy 2008. október 18-ára hívják össze a Szövetségi Tanács következő ülését, amelyen el akarják fogadni a SZEF 2007. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót és indítványozzák a SZEF V. (Rendkívüli) Kongresszusa 2008. november 15-re történő összehívását.

A kihelyezett ülés végén az ügyvivők tájékoztatást kaptak a SZEF Ügyvivő Testületének októberi brüsszeli tanulmányútról.

VII. 15.

Napirend előtt Varga László SZEF-elnök bejelentette, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének cikluszáró tisztújító kongresszusán a szervezet elnökévé Galló Istvánnét, a SZEF alelnökét választották. Az új alelnökök: Szabó Zsuzsa és dr. Pécsi Ágnes. Egyben Szlankó Erzsébet eddigi PSZ-alelnök és SZEF-ügyvivő helyett Szabó Zsuzsát választották ügyvivőnek az ügyvivő testületbe.

Majd az ÜT megtárgyalta a SZEF Alapszabály bizonyos pontjai kapcsán írt ügyészségi beadványra kapott válaszból eredendő feladatait. Megállapodtak abban, hogy a tagszervezeteknek augusztus 25-ig konszenzusra kell jutniuk abban, hogy mindegyikük adott módon értelmezi az Alapszabályt, majd ez alapján módosítják az SZMSZ-t a közös értelmezést megerősítő és gyakorlati alkalmazását segítő szabályok alkalmazásával, ellenkező esetben rendkívüli kongresszust hívnak össze az Alapszabály módosítására.

Ezután Árva János számolt be a Reprezentativitást Megállapító Bizottság munkájának eredményéről. Az ÜT döntött arról, hogy a következő, kihelyezett ÜT-ülés 2008. szeptember 1-2-án legyen, a helyszínt később tisztázzák. Továbbá a SZEF ajánlatkérést küld a tagszervezetek vezetőinek, amelyben egy esetleges irodabérlet és az UNIO ÁSZ Kft. értékesítését pályáztatja meg. Az ÜT szavazott arról is, hogy a kedvezőbb tagdíjfizetési kondíciók miatt 120 ezerről 80 ezerre csökkentették a FERPA-hoz bejelentett tagságot.

Egyhangúan jóváhagyták az utolsóként beérkező két megyei SZMSZ-t (Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyeit) az ÜT jelenlévő tagjai, majd a SZEF Ügyvivő Testületének ülése kibővült a megyei koordinációk volt és jelenlegi vezetőivel, akiket egy kisebb ünnepség keretében köszöntött a SZEF. (20 koordinációból 15-ben megerősítették a korábbi elnököt, 5 helyen pedig új vezetőt választottak. Így 7 helyen EDDSZ-es, 6-6 helyen PSZ és MKKSZ-es, 1 helyen pedig BDDSZ-es áll a koordinációk élén.)

A SZEF Közszolgálatért Díját kapta eredményes munkájáért Ferencziné Varga Éva, Bukta Tibor és Jenei Attiláné. Majd közös ünnepi ebéd zárta az együttes ülést.

V. 27.

A SZEF ÜT egyeztető ülést tartott az ugyanazon a napon megrendezésre kerülő OKÉT-ülés előtt, hogy kialakítsa álláspontját a 2008-as bérkorrekciós intézkedésekről szóló kormányzati előterjesztésről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatról. Az első napirendi pont kapcsán az ügyvivők megegyeztek abban: rögzíteni kell a megállapodásban, hogy 2008 egészében kell megőrizni a keresetek reálértékét. A kifizetés tekintetében pedig az azonos összegű, jogviszonytól független kifizetést támogatják. A kifizetés módjáról és ütemezéséről pedig még egyeztetnek a kormány képviselőivel.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatban foglaltakat a SZEF nem tudja elfogadni.

V. 6.

A SZEF Ügyvivő Testülete első napirendi pontként – egy kivételével – jóváhagyta a megyei koordinációk eddig beérkezett SZMSZ-eit, majd Varga László elnök beszámolt a május 1-jei budapesti városligeti ünnepségről és a miniszterelnökkel folytatott beszélgetéséről.
Majd az elnök javasolta az ÜT-nek, hogy a soron következő szövetségi tanácsi ülést június 3-ára hívják össze, amelynek a napirendjén szerepelne a SZEF 2007. évi költségvetési beszámolójának az elfogadása. A javaslatot az ÜT jelenlévő tagjai elfogadták.
A Szövetségi Tanács április 1-jei, majd 29-i határozatképtelensége miatt Varga László indítványozta az ÜT-nek: kérjék fel az MKKSZ-t, hogy szakértőikkel kérjenek ügyészségi állásfoglalást a SZEF Alapszabálya a Szövetségi Tanácsában történő szavazásra vonatkozó pontjainak (mandátumok, határozatképesség, szavazati arányok) értelmezéséről, amihez az ÜT a felhatalmazást megadta.

IV. 8.

A SZEF Ügyvivő Testületén legutóbbi ülésén Varga László elnök javaslatot tett a következő szövetségi tanács ülésének időpontjára (április 29., kedd) és napirendjére (a SZEF 2008. évi költségvetés-tervezete, 2007. évi beszámolója és az érdekegyeztetés aktuális témái), amellyel az ügyvivők egyhangúan egyetértettek. Az ÜT jelenlevő tagjai elfogadták a pályázati pénzekkel kapcsolatos felosztást mint indulóalgoritmust.

Ezután az ügyvivők egyhangúan elfogadták, hogy az OÉT Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottságába a PSZ által delegált dr. Horváth Pétert, az MNÜA Kuratóriumába pedig a BRDSZ javaslatára dr. Bárdos Juditot jelölik. Majd Varga László elnök előterjesztésében az ügyvivők megvitatták az április 14-i OKÉT-KOMT ülésen napirendre kerülő témákat (törvénymódosítási javaslat tervezete a 13. havi illetmény egy összegben való megállapításához; konzultáció a prémiumévekről szóló törvény egyes rendelkezéseire vonatkozó szakszervezeti javaslatokról; a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvényjavaslat tervezete; a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat tervezete).

Az egyéb napirendi pontok között Szűcs Viktória BDDSZ-elnök beszámolt az április 5-i ljubljanai összeurópai tüntetésen szerzett tapasztalatairól, majd Dienes István jelezte, hogy a SZEF Ifjúsági Tagozata Intéző Bizottságának döntése értelmében küldöttközgyűlést hívnak össze május végére-június elejére, mivel tisztújításra van szükség a szervezeten belül.

III. 18.

A SZEF Ügyvivő Testülete megtárgyalta és elfogadta a 2007. évi beszámolót és a 2008. évi költségvetés tervezetét, egyben hozzájárult, hogy ezen dokumentumokat az április 1-jei Szövetségi Tanács elé terjesszék.

Ezek után az ügyvivők eszmecserét folytattak a kormány adó- és járulékmódosításokkal kapcsolatos elképzeléseiről. Varga László elnök javasolta, hogy alakítsanak ki egy SZEF-álláspontot minden helyzetre, mivel a kérdés várhatóan az OÉT-n is fel fog merülni. Abban azonban a jelenlévők többsége egyetértett, hogy az adócsökkentés miatt nem lehet átgondolatlanul tovább szűkíteni az államháztartás forrásait, így először meg kell teremteni az adó- és járulékcsökkentés feltételeit a gazdaságban.

Ezután az ülés keretén belül gratuláltak Borhi Károlynénak és Gyimesi Lászlónak a március 15-i állami kitüntetésükhöz.

Az egyéb napirendi pontok között Varga László tájékoztatta az ÜT-t, hogy két esetben is delegálási kötelezettségük van: egyrészt az OÉT bér és kollektív szerződések bizottságába kell közvetlenül, másrészt az MNÜA kuratóriumába kell a munkavállalói oldal részére jelöltet ajánlania, ezért kéri az ügyvivőket, hogy javaslataikat juttassák el a SZEF-be. Az elnök arra is emlékeztetett, hogy április 1-jétől a SZEF tölti be az OÉT oldalügyvivői tisztét.

Az április 5-ére az ETUC által Ljubljanába szervezett uniós demonstrációra pedig várják a tagszervezetekből a jelentkezéseket. A végleges létszám kialakulása után döntenek arról, hogy a SZEF külön vagy a PSZ-szel együtt indítson buszt. Varga László felhívta a figyelmet arra, hogy a 20-ból eddig 2 megyei koordináció SZMSZ-e érkezett be. Amint megfelelő számú SZMSZ beérkezik, azok jóváhagyásáról ÜT-ülést tartanak.

III. 3.

A SZEF Ügyvivő Testületének ülésén Varga László elnök először napirenden kívül tájékoztatta a jelenlévőket az elkövetkező hetek legfontosabb eseményeiről:

  • OKÉT szakértői egyeztetés a prémiumévek programról
  • az MSZOSZ szervezésében adókonferenciát rendeznek, amelyen a visegrádi országok szakszervezeti vezetői tartanak előadást
  • április 5-én az ETUC demonstrációt szervez a jelenlegi EU-elnök Szlovénia fővárosában, Ljubjanában „Európa munkavállalói magasabb fizetést követelnek”
  • jelenleg szervezés alatt áll, hogy a következő ÜT-re meghívják Simon Gábort, az új szociális és munkaügyi minisztert egy bemutatkozó beszélgetésre, illetve hogy a Szövetségi Tanács ülésén jelen legyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter kancelláriaminiszter

Az ülés egyetlen napirendi pontja a konzultáció és döntés a TÁMOP 2.5.1. „B” komponensében való részvételről volt, amely négy munkaadói (IPOSZ, KISOSZ, OKISZ, ÁFEOSZ) és egy munkavállalói (MSZOSZ) szervezettel konzorciumban megvalósítandó országos jogsegély-szolgálatot takar. A konzorcium keretén belül a SZEF a rendszer egy régión belüli kialakításáért felelne, amelyhez két éven keresztül kapna pályázati pénzt, majd újabb három éven át saját költségén kellene vállalnia a fenntartást. Varga László miután ismertette a kockázatokat, vitára bocsátotta a részvétel lehetőségét. Az ÜT megszólaló tagjai azon a véleményen voltak, hogy inkább az egyes tagszervezeteken belül területenként már működő jogsegély-szolgálatokat kellene egységessé szervezni. Az ÜT végül egyhangúan elutasította a konzorciumban való részvételt. Egyben Varga László előre jelezte, hogy a Zachar Kálmán vezette munkabizottság készíthetne egy összefoglalót arról, hogy az egyes tagszervezetek milyen struktúrában működtetik saját szolgálataikat, és hogy ebből hogyan alakítható ki egy SZEF-szintű, országos lefedettségű jogsegélyezési rendszer. Illetve felvetődött, hogy a jövőbeni internetes fejlesztések egyik iránya lehet a jogsegély funkció ellátása, amelynek egyik nagy előnye lenne, hogy nem helyhez kötött.

II. 12.

A SZEF Ügyvivő Testülete első napirendi pontként meghallgatta Cser Ágnesnek, az EDDSZ elnökének a beszámolóját az ECOSOC-ban végzett munkájáról. Az elnök asszony bemutatta az ÜT-nek a szervezet különböző bizottságaiban végzett munkájáról szóló írásos tájékozatót. Cser Ágnes elmondta: bizonyos fontosabb kérdésekben szükséges lenne egyeztetett magyar (vagy visegrádi négyek) szakszervezeti álláspont kialakítására nemzetközi színtéren.

Ezután Varga László elnök 75. születésnapja alkalmából köszöntötte Mihalovits Ervint, a SZEF Nyugdíjas Választmányának elnökét. Egyszersmind az ÜT elbúcsúztatta Mester Jánosnét, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét, aki február 1-jével távozott posztjáról és helyét Szűcs Viktória vette át.

Második napirendi pontként az ÜT a megyei koordinátorok SZMSZ-ének tervezetét tárgyalta Fehér József alelnök előterjesztésében, amelynek elsődleges tervezetéhez mind a megyeiek, mind a tagszervezetek elküldhették írásos javaslataikat. Ezek alapján az ÜT megegyezett abban, hogy a koordinációk pénzügyi ellenőrzését egy, a SZEF Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága által megbízott személy végezze, de pénzügyi szabályzatkészítési kötelezettséget nem írtak elő a koordinációk számára.

Következő napirendi pontként a VOSZ vasutassztrájkkal kapcsolatos álláspontját vitatták meg a jelenlévők, akik egyetértettek abban, hogy bár a december 21-i bérmegállapodást érvényesnek kell tekinteni, ennek ellenére szakszervezetként nem vonhatják meg a támogatást a sztrájkoló munkavállalóktól. Szabó Endre tiszteletbeli elnök szerint vasutassztrájkban nem érintett konföderációk közös álláspontjának kialakítására lenne szükség az ügyben.

A VOSZ Elnökségének „a gazdaság dinamizálásának lehetőségeiről, az átalakítás eszközrendszeréről” elfogadott állásfoglalására reagálva az ÜT arról állapodott meg, hogy – közös SZEF-ÉSZT álláspont kialakítása után – kezdeményezni kell egy SZEF-ÉSZT Unió és VOSZ közös találkozó szervezését, amelyen meg lehetne vitatni a Demján Sándor vezette szervezet gazdaságélénkítő, ám a munkavállalókat sok esetben hátrányosan érintő javaslatait.

Ezeken kívül Varga László elnök tájékoztatta az ÜT-t arról, hogy a munkaügyi perek munkavállalókat terhelő költségeit illetően konszenzus látszik kialakulni az igazságügyi tárca és a munkaügyi tárca között, miszerint meg kell határozni egy perérték-szintet, de még további egyeztetések lesznek a kérdésben, amelyekbe bevonják a szakszervezeteket is.

Továbbá az elnök elmondta, hogy a következő hétre összehívták a KOMT ülését, ahol a téma a Kjt. módosítása lesz a vezetői bérrendszer és a minőségbiztosítás tekintetében.

Az ülés végén szó esett a SZEF Szövetségi Tanácsának a jelenlegi tervek szerint április 1-jére történő összehívásáról, amelyen a SZEF költségvetését fogadnák el.

Hirdetés

Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: